Bill: A szelíd lázadó

Bill 1989. szeptember 1-jén látta meg a napvilágot, röviddel ikertestvére, Tom után, és a kettős máris ,,turnéra" indult. A szülőkkel együtt Lipcséből Magdeburgba költöztek. Amikor a páros 8 éves lett, tovább vándoroltak egy kis falucskába, Lotischéba, ami 15 km-re fekszik Magdeburgtól. A költözés egyben újrakezdés is volt, mert az ikrek édesanyja, Simone Kaulitz két évvel korábban elvált a fiúk vér szerinti apjától, és most új életet akart kezdeni egy másik férfival, aki a srácok nevelőapja lett. Bill így írt a BRAVO-ban a vállassal kapcsolatos tapasztalatairól: ,,Természetesen eleinte nagyon kemény volt, hogy elváltak a szüleink. Nehezen éltük meg, hogy a papa már nem lakik velünk. Akkoriban szörnyű érzés volt. De időközben megszűnt minden ebből adódó problémám, mert mára megértettem a válás okait. Nagyon rossz, ha a szülők csupán a gyerekek miatt maradnak együtt." Simone Kaulitz a válás után egy szép napon megismerkedett Gordon Trümperrel, és egymásba szerettek. Együtt költöztek Lotischéba, egy kicsi, egyszintes házikóba, és ettől kezdve a Kaulitz családból Kaulitz Trümper lett. Gordon Trümper ügyes gitáros. Játszik egy rockbandában, és gitároktatásokat tart a saját zeneiskolájában, a Rockschoolban. Sokat fáradozott azon, hogy bevezesse a két fiút a zene világába, mit ahogy a magdeburgi városi lapnak, a DATEs-nak 2005 decemberében elmesélte: ,, Próbáltam úgy viselkedni a fiúkkal, mint egy idősebb testvér. Nagyon egyedinek találtam a zenei stílusukat. Próbára tettem képességeiket a zeneiskolámban. Úgy érzem, sikerült nekik átadnom a zene iránti szenvedélyemből. És biztos vagyok benne, hogy ez a zeneszeretet Billnél és Tomnál nem csak múló szeszély." A Kaulitz-kettős már 7 évesen érdeklődött a zenélés iránt. Bill verseket és dalszövegeket kezdett írni, Tom pedig lefogta az első akkordokat a gitárján. Már akkor is mindketten a színpadra készültek. A karrierjük tulajdonképpen 9 évesen, az első fellépésükkel kezdődött. Előadtak egy dalt a magdeburgi tehetségkutató versenyen. Azután iskolai és falusi ünnepségeken álltak közönség elé. Bárhol felléptek, ahol erre lehetőséget kaptak. Bill az Interneten elárulta a rajongóinak, hogy egyrészt azért választotta az éneklést, mert hangszeren nem tud játszani, másrészt pedig nagy örömét leli a szövegírásban, és abban, hogy saját maga adhatja elő az irományait. Tízéves kora óta részesül az ikerpár valódi zenei oktatásban. Időközben világossá vált, hogy Bill és Tom igazi tehetségek, és minden esélyük megvan a profi karrierre. A szereposztás is magától értetődött: Bill a frontember, Tom pedig a szilárd háttér. Bill jobban vágyott a rivaldafénybe, mint a nyilvánosságot kevésbé kedvelő bátyja. Bill a BRAVO-ban mesélt kiskori álmáról: ,,Mindig szerettem volna énekesként a BRAVO hasábjaira kerülni." Bill folyton gyakorol, és igyekszik mind jobb és jobb énekessé és előadóvá válni. Szintén az Interneten mondta a következőket: ,,3 évvel ezelőtt táncórákat is vettem, mert úgy éreztem, a színpadi mozgás is nagyon fontos egy zenész karrierje szempontjából. De azért ebbe a tánc-dologba nem folytam bele túlságosan." Szorgalmasan próbált a stúdióban, és folyamatosan fejlesztette a zenei képességét a producerek segítségével. Mindig többet és többet akart. Beiratkozott zongoraórákra is, mert úgy vélte, ez is segítségére lehet a szövegírásban, de végül a Tokio Hotel óriási sikere miatt nem maradt ideje eljárni az oktatásra. A színpadon betöltött központi szerep, ami már akkor is osztályrészül jutott neki, amikor még csak ketten zenélgettek Tommal, és később, amikor még Devilishnek hívták a bandát, nagyon is megfelelt neki. Részt vett 2003-ban a Sat 1 tehetségkutató show-ján, a Star Search Kidsen a 10-15 évesek kategóriájában. A POPCORN-nak elárulta, miért vágott bele a dologba: ,,A résztvevőket a show után meghívták egy fogadásra, és úgy véltem, ott lehetőségem lesz kapcsolatokat kötni." A műsorban a fellépők nem saját dalaikat adták elő, hanem feldolgozásokat. Bill bekerült a nyolcaddöntőbe, ahol a Weather Girls nagy slágerét, az ,,It's Raining Men"-t adta elő. Nem jutott tovább, egy 11 éves rapper ejtette ki. Bill ma már csak ráncolja a homlokát az esetre visszagondolva: ,,Az a felvétel kissé kínos nekem, de állok elébe.” Hasonló rendezvényeken ma már egyáltalán nem lép fel a banda. Az olyan újrafeldolgozott számokkal, mint amilyen az  Overgroun és Alexander játszik, Bill nem tud azonosulni. Ezzel szemben nagy csodálója a valódi zenei alkotásoknak. A kedvencei a Green Day, a Metallica, a 3 Doors Down és a Korn, valamint az első számú kedvenc Nena. Az ő koncertjére látogatott el életében először, és az ő albuma került először szobája polcára. Nena találkozott a fiúkkal 2005. október 6-án a Comet-átadáson a színfalak mögött. Bill nagyon boldognak és szerencsésnek mondta magát a találkozás után. Ezt mondta erről: ,, Már nagyon régóta vártam ezt a találkozást.” A két Kaulitz fiú minden lépését támogatta Simone Kaulitz-Trümper és Gordon Trümper. Bill a POPCORN-ban így beszélt róluk: ,,Nem olyanok, mint a normális szülők.” És ennek nem csak az az oka, hogy a nevelőapa színész, hiszen Bill anyukája is a művészvilág tagja. Csak éppen ő nem hangokkal, hanem ecsettel fejezi ki magát, ugyanis festőművész, és elismert ruhakészítő. A BRAVO-ban Bill így nyilatkozott róla: ,,Nagyon boldog vagyok, hogy ő az édesanyám. Nagyon fontos nekem. Mindig támogatott engem és Tomot. A zenélésben is. Korábban állandóan fuvarozta a bandát fellépésről fellépésre. Nagyon laza, de azért otthon van néhány szabály és korlát, amit be kell tartani. De ezek soha nem értelmetlen szigorítások.” Bill mesélt a nagyszüleiről is: ,,Szerencsére él az anyai nagyanyám és nagyapám. Ők a legnagyobb rajongóink. Minden TV-műsort felvesznek, amiben szerepelünk, vagy szó van rólunk, és megvásárolják az összes BRAVO-t. Mindig a bizalmunkba fogadjuk őket.” Billnek és Tomnak nagy szüksége is van a stabil családi háttér támogatására. Nem sok szülő akad, aki eltűrte volna, hogy 8 éves fiacskái menő göncökben, kisminkelt arccal és feltűnő frizurával járjanak iskolába. Bill a Lotischéban eltöltött gyerekévek nehézségeiről mesélt 2006. február 20-án a Süddeutsche Zeitung-ban: ,,Teljesen máshogy néztünk ki, mint a kortársaink. 9 évesen már saját zenéinket játszottuk, ami a kis faluban a velünk egykorú gyerekek körében elképzelhetetlen volt. A gyerekek még rajzfilmfigurákat utánoztak, mi pedig a próbaterembe siettünk tanítás után.” Az iskolakezdés Bill elmondása szerint nem sok jót hozott a Kaulitz-ikreknek: ,,Az első nap még boldog voltam, mert édességekkel és taneszközökkel teli ajándékcsomagot kaptunk a suliba. De ez az érzés már a második napra elmúlt. Az iskolában állandóan eltiltottak minket. De az ember a sulit nem hagyhatja ki az életéből. Ezért továbbra is oda kellett járnunk.” Bill és Tom pocséknak találta a sulit, és igyekeztek mindent megtenni annak érdekében, hogy az iskola is így érezzen irántuk. Folyton zavarták az órákat, visszabeszéltek a tanároknak. Feltűnő ruháik és vad hajzatuk miatt hamarosan kivívták a tanárok nemtetszését, és nemsokára el is tanácsolták őket. Egy tanár Lotischétől 2 km-re fekvő faluból, ahol a srácok a 4. osztályt kezdték, így emlékszik rájuk: ,,Mikor láttam a hosszú hajukat, nem tudtam eldönteni, hogy most fiúkkal vagy lányokkal van-e dolgom. Édes Istenem! Hogy néztek ki! Gyakran láttam a kettőst, amint kirohantak az osztályteremből, vagy a folyosón álltak óra alatt büntetésből.” De az iskolatársak is ferde szemmel néztek a srácokra. Bill így mesélt erről a Der Spiegel-nek: ,,Már iskolakezdéskor hülyének néztek minket a külsőnk miatt. Ezért persze gyakran nekimentünk mindenkinek, aki csak egy rossz szót is szólt. Mindig kívülállókként ténferegtünk az iskolaudvaron. Mikor zenélni kezdtünk, az irigykedők miatt csak még rosszabbak lettek a dolgok.” Az irigykedés és rossz indulat a wolmirstedti Kurfürst-Joachim-Friedrich-Gimnáziumban is elkísérte a fiúkat, ahol 2005-ben megkezdték a 10. osztályt. Bill a kellemetlenségek ellenére is egész jó jegyeket szerzett. A tanulmányi átlaga magyar mércével mérve 4-es körül mozgott. Leginkább a németet, a művészeti órákat és a testneveléssel viszont egyáltalán nem volt kibékülve. A gimiben tovább folytatódott a harc. A fiúkat hajmeresztő külsejük miatt utasították vissza a többiek. Ez ellen továbbra is úgy próbáltak védekezni, hogy hülyeségeket hülyeségre halmoztak a tanítás alatt. A dolgok odáig fajultak, hogy az osztálytársaik szülei bepanaszolták őket édesanyjuknál. Ez egyike volt azon ritka alkalmaknak, amikor Kaulitz mamánál is betelt a pohár. Bill elárulta a BRAVO-nak: ,,Nagyon keserűnek és csalódottnak láttam. Aznap tartották a szülői értekezletet, és a többiek egyfolytában Tomról és rólam panaszkodtak. Azt akarták, hogy tegyenek ki minket az osztályból. Anya természetesen nem volt túl boldog, de úgy vélte, a többi szülő eléggé nyárspolgár. Még azt is kifogásolták, hogy nekünk nem kell korán lefeküdni. Ez télleg állati jó volt, de soha nem éltünk vissza vele. Soha nem mentünk haza hullarészegen, és nem fetrengtünk a mama lába előtt. A tanárokkal is állandóan gondjaink voltak, mert nem bírták elviselni a kirívó stílusunkat. Olyasmiket mondtak, hogy a fejünk nem csak arra való, hogy vad hajat hordjunk rajta.” Az ikreket a 7. osztályba szétválasztották, mert egyes tanárok nem boldogultak velük. Azért kellett külön osztályba járniuk, mert a tanárok megelégelték, hogy folyton beszélgetnek az órák alatt. Nem volt sok barátjuk az iskolában. Bill a BRAVO-nak elismerte: ,,Tomnak és nekem igazából csak egy barátunk volt a suliban: Andreas. A többiekkel soha nem találkoztunk iskolán kívül. Okoskodók voltak és stréberek. Ezen kívül leszbikusak és bolondnak csúfoltak.” A Tokio Hotel áttörésekor Andreasszal még mindig szoros barátságban álltak, és szabadidejükben gyakran járnak együtt a mai napig ide-oda. Az irigykedőkről így mesélt Bill: ,,A lányok odavannak értünk. A suliban azt hiszik, hogy gazdagok vagyunk. Ez éppen elég ok az irigykedésre.” Az első sikereik idején Bill és Tom mindössze 50 euró zsebpénzt kaptak az édesanyjuktól. A problémák tovább élesedtek, ahogy nőtt a Tokio Hotel sikersorozata. A szidalmazás odáig ment, hogy az iskolatársuk a pólóján Billre vonatkozó halálos fenyegetéssel jelent meg a suliban. Bill lazán kezelte a helyzetet: ,,Ezzel számolni kell, ha az ember úgy néz ki, mint mi, és ráadásul még zenél is. Korábban sem nagyon érdekelt az ilyesmi, ma pedig már teljesen felette állok.” Azért kezdték belátni, hogy a helyzet egyre drasztikusabb. Állandóan koncertre jártak, a TV-ben szerepeltek, fotózásra és interjúkra jártak, a házi feladatukat pedig a turnébuszban oldották meg. Az is hamar világossá vált, hogy a Schrei 05 sikere túllő a terveken, és 2006 elején újabb koncertkörútra kell indulniuk. Nyilvánvalóra vált, hogy nem lehet tovább kettős eletet élni: rocksztárnak lenni és átlagos diáknak. Így a négyes kapott egy év felmentést az iskola alól. Magántanulók lettek, akiknek szabadidejükben kellett mindent bepótolni, és felkészülni a vizsgákra. Bill énekesként és a TH frontembereként mindig az események központjában áll. Karizmájával és rejtélyes varázsával mindenkit elbűvöl. Ismert manga-frizurája az arcába lógó jellegzetes tinccsel, kisminkelt ábrázatával és feketével kihúzott barna szemeivel, valamint lágy vonásaival a lányok kedvence.

Folytatás: második oldal

<<vissza